Váratlanul, életének 72. évében elhunyt Sas István, a reklámszakma egyik legnagyobb, legismertebb alakja. Színes és gazdag életpályáját kitüntetései, díjai is mutatják: Érdemes Művész, Balázs Béla-díj, A Magyar Reklámért díj, Magyar Reklámszövetség Örökös Tagság, 11 cannes-i díj, 22 első díj a Magyar Reklámfilm Szemlén – számos egyéb elismerés mellett. 2000-nél is több reklámfilmet készített, amelyek máig ikonikusnak számítanak, egy korszakot jellemeznek. Számos könyve jelent meg, szakmai konferenciák állandó, ünnepelt előadója volt.

A két éve indított hagyományt folytatva idén is versenyt hirdetünk, amelyen pályázni lehet a 2017/18 tanévben tartott marketing-tematikájú kurzusok tárgyleírásával.

Somosi Ágnes „A szolgáltatáskivezetés hatása az ügyfelekre a telekommunikációs szektorban” című értekezésének nyilvános védésére 2018. június 7-én kerül sor a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának Gazdálkodástani Doktori Iskolájában. Az értekezés témavezetője Kolos Krisztina.

Dorsetben kerül megrendezésre a 17. Internation Association of Public and Nonprofit Marketing (IAPNM) konferencia 2018. szeptember 6 - 7. között. A bournemouth-i egyetem ad otthont a konferenciának, amely idén a “Vanilla, shock and entertainment - marketing in the era of emotions” címet viseli.

Idén immáron 47. alkalommal, 2018. május 29. - június 1. között kerül megrendezésre az éves EMAC konferencia.
A konferencia témája: „People Make Marketing”. Helyszín: University of Strathclyde, Glasgow, Egyesült Királyság.

A Self-marketing könyv speciális témájának köszönhetően egyedi és hiánypótló a marketing szakirodalomban. A szerző a személyt, mint márkát vizsgálja, komplex áttekintést adva a személymarketing kapcsolatrendszeréről, azok mai relevanciájáról.

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának Marketing és Turizmus Intézete első alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Turizmusmarketing Konferenciát. 2018. március 23-án nyolc magyar nyelvű és két angol nyelvű szekcióban került sor a tudományterület kurrens témáiban a prezentációkra, vitákra.

A január 16-án megtartott alakuló ülés résztvevői a Marketingtudományi Albizottság elnökének Piskóti István professzor urat választották meg. Elnök Úrnak ezúttal is gratulálunk, az elkövetkező három évhez pedig kitartást és jó egészséget kívánunk!

2018 február 22.-én, öt nappal 94. születésnapja előtt elhunyt Tomcsányi Pál az MTA rendes tagja, egyetemi tanár, az agármarketing hazai meghonosítója, a magyarországi marketingoktatás egyik úttörője, a marketingoktatók, és a tanítványok Pali bácsija.
Keveseknek adódik meg, hogy generációk őszintén tiszteljék, felnézzenek rá, elismerjék. Persze ezért tenni kell, nem is keveset, és Ő ezt sokszorosan kiérdemelte.

Major Anita „Sörfogyasztás a fogyasztói szokások változásának tükrében” című értekezésének nyilvános védésére 2018. február 22-én kerül sor a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájában. Az értekezés témavezetője Oroszi Sándor.

Az idei EMOK kutatásmódszertani workshop 2018. január 23-án a Budapesti Corvinus Egyetem főépületében került megrendezésre Mitev Ariel szakmai vezetésével 19 érdeklődő, PhD hallgatók és tapasztalt kutatók részvétele mellett. A játékos feladatokkal tarkított workshop célja a marketingkutatás gyakorlatában egyre népszerűbbé váló, de még mindig inkább csak kiegészítő szerepet betöltő módszertan, a kvalitatív kutatás alkalmazási lehetőségeinek és megközelítéseinek megismertetése volt.