Felhívás minden hazai felsőoktatási intézmény oktatójához

Digitális oktatói tagozat megalakítását tervezi az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) és a digitális reklámipar – száznál is több ügynökséget, kiadót, kutatócéget, hirdetőt és szolgáltató céget összefogó – hazai szakmai szervezete, az IAB Hungary. Az új tagozatba a hazai felsőoktatási intézmények online marketing oktatóinak jelentkezését várjuk, akik szívesen csatlakoznának a marketing oktatás és kutatás fejlesztését célzó közös projektekhez.

A két szervezet 2020 óta dolgozik együtt azon, hogy szakmai workshopokkal, kutatásokkal támogassa az oktatási tevékenységet, és növelje a marketing szakma ismertségét, elismertségét. Egyesületünkben fontosnak tartjuk a marketingképzés gyakorlatorientáltságát szolgáló programok szervezését, amelyhez jól kapcsolódik az IAB Hungary azon célja, amely a szakmai utánpótlás kinevelésének támogatásáról szól. A négy éve elindított Legjobb szakdolgozat című pályázatukban minden olyan, a felsőoktatásban végzett hallgatónak és oktatónak nyújtanak támogatást, akik kiemelt figyelmet fordítanak erre a területre. Céljuk, hogy összekapcsolják az iparág munkaadóit és pályakezdőit azzal, hogy teret adnak az ismerkedésre, és lehetőséget az új szemléletek, témák megvitatására az EMOK-kal közös workshopok, rendezvények keretében.

Az EMOK és az IAB Hungary a jövőben olyan szervezetlátogatásokat is tervez, amelyek során az oktatók a tanítványaikkal együtt kiadóknál és médiaügynökségeknél nyílt nap keretében tapasztalhatják meg egy cég mindennapi működését, és megismerhetik az egyes részterületen dolgozók feladatait. Az EMOK oktatói tagozatának megalakulásával kiemelt hangsúlyt fektet a jövőben a tananyagfejlesztésre, a digitális reklámipari szervezet pedig az IAB Szótár felületének megismertetésére az oktatók és diákok között.

Az EMOK és az IAB Hungary közös felhívása tehát minden hazai felsőoktatási intézmény digitális marketing oktatójához szól, akik szívesen vennének részt kutatások létrejöttében, segítenék a marketing szakirányon tanuló diákok fejlesztését, és tudásukkal, tapasztalatukkal támogatnák a két szervezet munkáját.  

A digitális oktatói tagozat kötelébe jelentkezni Kenessey Adriennél az adrien.kenessey@iab.hu elérhetőségen lehet.